BOKA MUSIC
EGY ELŐADÓ, DE JÓ NÉHÁNY PRODUKCIÓ!
EGY ELŐADÓ, DE JÓ NÉHÁNY PRODUKCIÓ!
"Bokányi Zsoltról természetesen már régebben is hallottam, tudtam zenészi és rádiós tevékenységéről. Közelebbről azonban jóval később ismertem meg, úgy, mint különböző műsorainak vendége, interjú-alanya. Mindez a székesfehérvári Vörösmarty Rádióhoz kötődik. Ahhoz a rádióhoz, amelyben én is dolgoztam hosszú évekig, akkor, amikor még a Kodolányi János Főiskolán belül működött. Amióta a Fehérvár Médiacentrum keretén belül dolgoznak munkatársai, megváltozott az arculat és a műsorszerkezet. Ennek az új korszaknak egyik meghatározó szereplője Bokányi Zsolt, vagyis Boka, ahogy a legtöbben ismerik. Él az élő adások varázsával, a legkülönfélébb vendégekkel beszélget, és sosem rejti véka alá véleményét. Legyen szó politikáról, kultúráról vagy hitről..."
"...1996-tól rövidebb megszakításokkal, közel hét évig dolgozott a Fehérvár Rádióban, ahol az először a csatorna meghatározó műsorvezetője, Kiss György mellett került mikrofon elé, szerkesztett és vezetett műsort, majd rövid időn belül már saját műsorokkal szórakoztatta a hallgatókat. Ezek után egy évig vezetett délutáni műsorokat a balatonfüredi Jam. rádióban, ami elmondása szerint „Csodálatos balatoni élmény és időszak marad az életemben”, és Sipos József Sporttévéjében is megfordult rövidebb ideig, televíziós riporterként. " (Bakonyi István - A mikrofontól a keresztig c. könyvéből)
2022-től pedig már a Tamási Rádió csapatának tagjaként is hívom a hallgatókat a készülékek mellé!
KONCERTSZERVEZÉS
CD. ÉS KÖNYVRENDELÉS:
BOKA MUSIC PRODUKCIÓ
Mobil:06 30 5798 898
Telefon/Fax: 06 25 626 599
E-mail: bokazso@gmail.com