• egy

A BOKA BLOG

„EURÓPA VAGY KERESZTÉNY LESZ, VAGY NEM LESZ!”

időpont: 2020.03.02. 15:54

szerző: Bokányi Zsolt (forrás gondolat: Robert Schuman)

A címben szereplő gondolatot akár ma, a kereszténység európai meggyengülése, a migrációs válság, a muzulmán tömegek beáramlása és – ami ezzel együtt jár – az iszlám európai terjeszkedése idején is megfogalmazhatta volna egy keresztény szellemiségű politikus vagy politológus. Pedig ez a kijelentés a XX. század derekán, a II. világháború után hangzott el Robert Schumantól,az Európai Unió (EU) atyjától és az Európai Parlament egykori elnökétől. Látnok volt? Vagy inkább tisztán látó politikus, aki tudta: civilizációnk egyik alapja a kereszténység, s ha eltávolodunk tőle, végünk? Mindenesetre szavai ma időszerűbbek, mint valaha. És bár lassan három éve hogy felvettük ezt a beszélgetést Somogyi László lelkipásztorral, de soha nem volt ennyire aktuális, mint most! 


ÉBREDJ, KERESZTÉNY(?) EURÓPA!

időpont: 2020. 03. 02. 18:03

szerző: Bokányi Zsolt

Európának és benne Magyar nemzetünknek is ébredésre van szüksége! Mindenek előtt Isten elé boruló és imádkozó közösségekre és lelkületre! Fontos (lenne) hogy visszatérjünk Keresztény értékeinkhez, amíg lehet, ha még nem késő! Agyagási István lelkipásztorral beszélgetünk ebben a podcast felvételben. Európa elveszett! Kiàltanak sokan, és néha nekem is van hasonló érzésem sajnos! Rengeteg fórumon, és felületen olvashatjátok Ti is az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, gondolatokat. "A politikai elit valójában csak a kirakat”. "A szálakat belső körök mozgatják, olyan emberek, akinek még csak a létezéséről sem tudunk" Kik irányítják valójában az Európai Uniót? Talán Jean-Claude Juncker? Vagy Frans Timmermans? Soros Gyögy? Esetleg az Európai Tanács? Vagy az Európai Parlament? 

Nem tudom a válaszokat! De, ha Európa egy országában megtörténhet, hogy egy reklámújságban, az ide érkező más vallási nézeteket valló idegenek érzékenységére hivatkozva, kiretusáljàk a keresztet egy templom tetejéről, megtagadva ezzel Európa alap és legfontosabb értékét a kereszténységet, akkor ne csodàlkozzunk ha elsöpör bennünket az érkező àradat! Úgy hiszem, eljött az idő hogy kegyelemért kiáltsunk! 



KAPCSOLAT

KONCERTSZERVEZÉS

CD. ÉS KÖNYVRENDELÉS: 

B & B 2001 Produkciós Kft.

Mobil:06 30 5798 898

Telefon/Fax: 06 25 626 599

E-mail: bokazso@gmail.com